Átlépni a rosszindulatúságon...

Talán ez a legnehezebb. Ez az, ami sosem ment nekem.

Tegnap terveztem egy nagyon őszinte live-ot TikTok-on. A témát egy kép kíséretében enyhén sejtetni kívántam. Konkrétumot 2 ember tudott. 

De sajnos így is jött egy olyan komment rá, ami minden napközben összegyűjtőtt bátorságomat és önbizalmat a földbe tiport... 

Egy pofámba és lelkembe beleröhögő fej... Hát, köszönöm...

Tudom, hogy nem kellene vele foglalkoznom. De mégsem tudom nem megtenni. A következőért:

Az emberi rosszindulat napjainkban olyan mértéket öltött már, hogy ha folyamatosan átlépünk rajta, akkor sosem lesz vége. Az embereket ebben a megkeseredett, nagyon elcseszett világban csak a gyűlölet, a gonoszság és a végeláthatatlan rosszindulatúság tartja életben. Jelenünk digtális világában olyan könnyedén tiporjuk földbe embertársunkat, mintha csak egy csikket nyomnánk el lazán egy hamutálcában. 

Tudom, hogy a szabad véleménynyilvánítás idejét éljük, de nem kellene előtte mégiscsak gondolkodni? Csak egy kevés, egy minimális tiszteletet mutatni a másik iránt? Miért halt ki jelenünkből az empátia? 

És a legfontosabb kérdés: Mit várunk az ifjúságtól, a gyermekeinktől, ha a felnőttektől ezt a példát látják? 

Engem - a témáimból kifolyólag - többnyire édesanyák követnek. Vajon otthon is ezt tanítja? "Gyermekem, ha a földön látsz valakit, még te is rúgj bele egyet!"

Ez a "smile" az illetőnek lehet hogy csak egy vaktában ellőtt jel volt, nekem a maradék méltóságom elveszítése.