Mindennapi érzések

5 napja volt a Pet CT. 5 napja ülök tűkön ülve, hogy mi az eredmény. 5 napja várom, hogy csörögjön a telefon, hogy hívjon az orvosom, hogy megkezdődjön a millió vizsgálat, műtét, vérvétel után a tényleges kezelés. 

Ma felmentem a kórház oldalára, hátha valami már letölthető, de nemigazán jött össze. Most vagy ténylegesen nincsen még fent (mert EESZT-re szöveges dokumentum még nem érkezett), vagy én vagyok nagyon béna.

Közben továbbra is próbálom megfejteni az okokat. Mikor ment el az életem olyan irányba, ami kiváltotta akár ezt a betegséget, akár az életemben évek óta jelen levő bizonytalanságot, tragédiát, elakadásokat. 

Ami a mindennapokban a legnehebb, azaz elmélkedés, vagyis nem is igazán elmélkedés, inkább a magam felé fordulás. Próbáljátok ki. Csak üljetek le némán a lakás egy nyugodt pontjára, és nézzetek magatokba. A belső érzésekre. Koncentráljatok. Nem szabad, hogy elmenjenek a gondolatotok, hogy cikázzon minden a fejetekben. Most csak ti vagytok, és a való éneteket. Nagyon nehéz szembe néznünk magunkkal. A belső gondolatokkal, a VALÓS érzésekkel. 2 perc után teljesen máshol jár az agy... Olyan ez, mint a meditáció. Hasonlóan nehéz.

De kellenek ezeket az ÉN IDŐK! A magunkra koncentrálás, az ismerkedés a való énünkkel. Mert nagyon sok mindent nem tudunk magunkról.