PénzPénzPénz

Sok mindent szégyelltem már életemben, sok hibás döntést hoztam, de soha nem kellett pénzért, vagy bármiért kuncsorognom. Mindig mindent valahogy megoldottunk, vagy amikor egyedül voltam, akkor megoldottam. De nagyon szar világ lett :(

Nagyon sokszor megkapom azt a kérdést, hogy vajon ez a betegség mitől alakulhatott ki, van-e a családban hasonló beteg. Másod, harmad unokatestvéri vonalon említett anyukám daganatos betegségeket, így úgy gondolom a genetikai vonal azért nem túl erős.

Akik követtek, tudjátok, hogy mekkora stresszt okozott nekem a munka keresés, a sok elutasítás, a sok undorító kérdés az interjúkon a gyermekemmel kapcsolatba. Vagy akár a szemforgatás, hogy csak apa és én vagyunk a bevethetőek ha beteg a gyermek. Holott tudjuk, hogy ezek jogtalan kérdések, és a legtöbb esetben mindig egy anya tette fel ezeket nekem, egy anya nézett rám megvetően, hogy miért nincs segítség.

A mai világban anyaként szinte lehetetlen elhelyezkedni a munka világában. 10 éves irodai adminisztrátori/pénzügyi tapasztalattal is csak átléptek, átnéztek rajtam. Megvetőnek éreztem, belerokkantam, depressziós lettem...

Én abszolút ezt a stresszt teszem felelőssé a betegségem kialakulásáért. Tudom, én hibám, miért nem engedtem el. Mert pénzből élünk. Mert a férjem 2-3 helyen próbál helyt állni, hogy kihúzzuk a hónapokat. Mert az élelmiszerárak, a megélhetés, a rezsi, a minden olyan szintet ért el, amit nem lehet egy fizetésből kihozni, és a szervezetem, a szívem, a lelkem nem bírta ezt a nyomást.

És most itt vagyunk ugyanúgy egy fizetésből, csak most már betegen is, így a kiadás még több, még nagyobb lett. Megérte? Nyilván, hogy nem. Tudtam irányítani? Nyilván, hogy nem? Tudom hogyan tovább? Nyilván, hogy nem.

Szerencsére nagyon sok jó emberrel hozott össze a sors ez idő alatt. Van aki  élelmiszerrel, van aki ruhával segít minket. De így is nagyon nehéz. Így én lettem a kuncsorgó anyuka, ami nálam az abszolút legalja kategória... Iszonyatosan szégyellem magam :( Borzalmas érzés 42 évesen idáig süllyedni :(